Az ADR szabályozza minden közúton szállított veszélyes áruval kapcsolatos előírást. A veszélyes hulladékok is veszélyes áruk. Tehát be kell tartani minden termelőnek a rávonatkozó előírásokat, mint pl.: betöltésre, csomagolásra, bárcázásra, feliratozásra, tárolásra, feladásra stb… vonatkozókat.
A feladó (a mi esetünkben a vesz.hull. termelő) felelőssége nem csak addig tart, ameddig elviszik a telephelyéről a hulladékot, hanem addig, amíg az újrahasznosítóhoz nem kerül.
A veszélyes árukkal foglalkozók (beleértve a veszélyes hulladék termelőket is) részt kell vegyenek az ADR 1.3-as oktatáson, amely “A veszélyes áruk szállításában résztvevő személyek képzése” című fejezet alapján történik. Ennek során megismerik az ADR jelentését, valamint a munkakörükre vonatkozó ADR előírásokat. Az oktatás kétévente megújítandó, érvényessége az előző oktatás utáni második év végéig tart. A tanácsadó erről egy igazolást ad ki, amit a hulladék szállító is kérhet, az NKH vagy a katasztrófavédelem ellenőrzéskor viszont kérni is szokott.
Oktatási anyagomat úgy állítottam össze, hogy az adott részhez vonatkozó környezetvédelmi előírásokat is tartalmazza.